Visszajelzések a tanfolyamról

Amennyiben szeretnél egy másik világba csöppeni, a kiteljesedést átélni, illetve még jobban megismerni önmagadat, akkor kiváló alkalom Ildikó tanításain részt venni.

Gábor

Vártam már, hogy részt vehessek ezen a tanfolyamon, igyekeztem elvárások nélkül belevágni. Azért voltak bennem gondolatok, hogy finomodik majd az érintésem, magánéletben is tudom használni az itt tanultakat, és azt reméltem, hogy megkapom a lendületet, amivel bele tudok vágni a masszőri létbe. Sokkal értékesebb tapasztalatokkal mentem haza, közelebb kerültem magamhoz. Úgy érzem, hogy mindannyian kaptunk egy eszközt, amivel jobban kifejezhetjük önmagunkat. 

Nagyon tetszett, ahogy kormányoztad a csoportot. Amikor valami zavart vagy felmerült egy probléma, volt bizalmam elmondani neked, mert annyira finoman és drámák nélkül oldottad meg. Mindig igyekeztél, hogy mindenki jól, biztonságban érezze magát, szülessen megértés, megoldás függetlenül attól, hogy kinek mekkora vagy milyen gondja adódott. Tanfolyam végén is elmondtam, leírom megint, hogy ez a tanfolyam volt eddigi életem legintenzívebb eseménye. 

Hálásan köszönök mindent!

Dávid

Azt gondoltam, hogy megtanulok masszírozni, tanulok valamit az energiákról, a tantráról, és valamit a szexualitásról. Ha szerencsés vagyok talán még tanulok a saját szexualitásomról is valamit. Ezt mind megkaptam. MIND. De még mennyi mindent!!!!

Egy belső utazáson vettem részt önmagam felé. Találkoztam a legbelsőbb önmagammal. Találkoztam a szexualitásommal, találkoztam a szívemmel és találkoztam a kislánnyal is, akiben sok félelem és szeretethiány volt.

 Ez a csoport átölelt, befogadott és szeretett. Ez a csoport, élén Ildikóval megfogta a kezem és soha nem engedte el. És amikor összeomlottam, megtartott. Aztán pedig újra felemelt.

Elmondhatatlan hálát érzek, hogy részt vehettem ezen a két héten. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt.

Úgy érzem, hogy olyat kaptam, amit már soha senki nem vehet el tőlem.

Kinyíltam, megtanultam úgy szeretni önmagam, ahogy mindig is akartam, hogy szeressenek.

Megtanultam kommunikálni a vágyaimat, az igényeimet és a határaimat egy olyan szeretetteljes, csendes módon, hogy azt meg is hallják.

Megtanultam MEGENGEDNI. Megengedni, hogy hibázzak. Megengedni, hogy akarjak. Megengedni, hogy önmagam legyek. Megengedni, hogy ne szeressenek, és megengedni hogy szeressenek. Megengedni, hogy a dolgok néha úgy történjenek, ahogy nem én szeretném… Megengedni, hogy más mást akar.

Kicsit még szorítanám a csoport kezét, és vágyom rá, hogy ne engedjenek el. De el is tudom őket engedni, mert ezt is megtanultam.

Valami végetért, de úgy érzem az élet csak most kezdődik.

Ildikó, megváltoztattad az életemet. Felkavartad a világomat és mégis elhitetted velem, hogy ez a legjobb dolog a világon. Nem félek többé és várom, hogy mit tartogat még számomra az élet!

Köszönöm neked!

Mérhetetlen hálával és szeretettel a szívemben, ölellek és sosem felejtelek!

Ancsa